Hírek : Dreamers - Kertvárosi kommandó 67-92 |
Dreamers - Kertvárosi kommandó 67-92
Metal Koala 2006.12.09. 10:55
Kevés szurkoló, kevés játékos!
Már a mérkőzés előtt látszott, hogy ez nem rangadó, a lelátó kongott az ürességtől. A mérkőzést Fazekas, Perom, Czigány, Sebestyén, László felállással kezdtük. A feldobást követően, amit a kommandó alacsony játékosa ütötte el, a Kertvárosiak 10-0 rohammal kezdtek. Majd Márk 2 pontosa törte meg a jeget. A jégtörés annyira hatásos volt, hogy szó szerint öröm volt látni a csapat játékát és a 10-es hátrányból a negyed végére 4 pontos előny lett. De már akkor is benne volt a levegőben, hogy a 2 csere játékos az kevés lesz. Főleg,hogy év elején 13-as keretünk volt(van), de rendre eltűnnek a játékosok. Természetesen azt nem lehet elvárni senkitől, hogy minden meccsen ott legyen, de a pontlevonás után illett volna megjelenni. Illetve pár játékos panaszkodott rá, hogy keveset játszik és ezért nincs kedve így a csapatban lenni. Vissza a mérkőzésre. A második negyed 8-0-val kezdődött a Kommandó javára. Ezután mi is dobtunk 8 pontot a Kommandó még 2-t (30-28!), itt viszont megint egy forduló pont ismét egy 10-0 kommandó roham. Így a harmadik negyedet 10 pontos hátránnyal várhattuk(40-30). Artúr már ekkor 17 pontnál járt. Hát folytassuk a 3. negyeddel mikor megint úgy érezhettük van mit keresnünk ezen a mérkőzésen. Aki a pályán volt mindenki beleadott annyit amennyit a napi formája engedett, illetve aki pályán volt az dobott pontot is. Viszont a "török" megfogása nem igazán ment, beállt a palánk mögé, az alapvonalról megjátszották és nem egyszer 2,3 védő mellett dobta be a duplát. Megint feljöttünk 9 pontra és már láttam a szemem előtt amint kiegyenlítünk, de nem így történt. A kommandó egy 11-2 sorozattal kezdett és ekkor már érezni lehetett innen már nagyon nagy szerencse sem biztos, hogy elég lenne a sikerhez. Fájó az utolsó negyedben (16-32) már alig voltunk a pályán, de mentünk előre és hajtottunk. Köszönet minden játékosnak, aki csak egy percet is a pályán töltött, hogy eljött, játszott. Nagyon sajnálom, hogy olyan játékosok nem játszanak, akik tudnának, helyben vannak. Tudom kellemetlen az ha az ember csak pár percet tölthet a pályán, de ez csapatsport, nem az egyénnek kell nyerni,hanem a csapatnak. De szerintem ezt már idény előtt is lehetett tudni,hogy lesznek alapemberek és cserék több kevesebb játék lehetőséggel. Meg kell becsülni a Dreamers mezt, aki erre nem képes annak tényleg nem érdemes játszani. A hétfői napokon pedig minden esetben össze kell/kéne kaparni 5, 6 embert.
Játékosok értékelése egyenként:
Konrád Bence: hozta a formáját, meg voltam vele elégedve, hasznos tagja volt a csapatnak.
Geráth Balázs: nagyon keveset játszott, és valahogy nem érezte a mérkőzés ritmusát, talán nem is tudta felvenni.
Fazekas Dániel: Átlag pontszámát hozta, átlag teljesítmény megvolt, hasznosan játszott.
Perom Gergely: Kicsit látszott Peromon, hogy nem pattogtat annyit, mint régen, én egy kicsit többet vártam.
Czigány Márton: Mari hajtott, de dobásai nem értek mindig célba, viszont harciasság, küzdeni akarása, mindenképp értékelendő.
Sebestyén Artúr: Ezen a meccsen kevesebbet foglalkozott a játék szervezésével, de annál többet a pont gyártással.(25 pont) ("Szerintem Artúr egyértelműen a meccs legjobbja volt, a korr."kiegészítés:Perom Gergely)
László Márk: A mérkőzés elején nagyon jól ment neki, a végén is beköszönt, hozta az átlagos teljesítményt, a csapat morális alapja volt, igazi pót csapatkapitány. Persze 2 év csapatkapitányi tapasztalat segít.
Összességében a megjelent játékosoknak köszönöm a mérkőzést.
|