Hírek : Szevuusz Honda-Dreamers |
Szevuusz Honda-Dreamers
Metal Koala 2007.03.03. 10:10
Tisztes helytállás,biztató jelekkel.
Lejátszottuk az idei második mérkőzésünket a Szevuusz Honda csapata ellen.(előző meccs őszi halasztás)Sajnos pénteki mérkőzés ellenére csak 6 játékosunk jelent meg,de látszott,hogy a harci kedvünk elég nagy ahhoz ,hogy megszorongassuk,a mostanában nem túl eredményes Hondát.Sajnos Sebestyén Artúr csak a pálya széléről figyelhette a mérkőzést térd problémái miatt.Emellett Czigány úr is térd problémákkal küszködik,ezért nem kezdett.Kezdő ötösünk:László,Erdélyi,Nagy,Fazekas,Konrád volt.A feldobást Márk sikeresen elütötte,így miénk volt az első pont Fazi révén.Nem mellékesen az első 8 pontos is ő dobta.Koján még egy 2-est elültetett és 3 pontos hátránnyal pihenhettünk meg.Már az első negyedben is sok lépés hibát követtünk el annak ellenére,hogy még nem lehetek fáradtak a fiúk.A második negyed Erdélyi pont csomagjával kezdődött majd Márk és Fazi is betalált így elértük azt,hogy 10 dobott ponttal negyedet tudtunk nyerni. Ehhez hozzá játszott s Szevuusz gyengécske játéka és a palánk alatt fölényünk.Sokszor egymás kezéből téptük ki a labdát.Félidőben 20 dobott ponttal vezettünk,ez a támadásunkra nézve rossz védekezésünk viszont szuper. A 3.negyedben belehúzott a Honda és 7 pontos előnyre tettek szert,amit sajnos már nem értünk utol a 3.negyedben,de 37-33-ra csökkentettük.A 3.negyed végén becserélték Bencze Tamást,akit nem kell bemutatnom.A negyedik negyedben Bencze beállása után nagyon lecsökkent az esélyünk,hiszen Bencze másfél negyed alatt 13 pontot dobott,amit még Fazekas 3 pontosai sem tudtak közönbösíteni.Így sajnos 11 pontos vereséget szenvedtünk,de sokkal példásabb teljesítmény és eredmény,mint a ZKK elleni mérkőzés.Sajnos a játékosok között felesleges feszültségek vannak.Legalább ebben a másfél,két órában próbáljunk egymásért és egymás segítésével eredmény elérni,nem azzal hogy egymást hibáztatjuk. Amúgy ez egy jó meccs volt,köszönjük fiúk.Remélem nem lesz semmilyen játékos mozgás idén és meg tudjuk oldani ezeket a problémákat.
Konrád Bence:Bence hozta a szokásosat,bár látszott rajta hogy mostanában keveset játszott a csapatban.De teljesítménye jó volt.
Erdélyi Dániel:Daninak kicsit rosszabbul ment mint szokott,de a legjobb a palánk alatt ő tud pozíciókat találni.Dinamikus ráfordulásai nagyon tetszetősek.
Fazekas Dániel:18 dobott pontja önmagáért beszél,de sajnos még mindig nem hiszi el,hogy a kosárlabdában nincsenek proffeszorok.Más játékát óvatosabban kell kritizálni,attól senki nem lesz jobb ha lecseszik,max megsértődik.(jogosan)Ez a csapat nem arról szólt,szól,hogy eredmény köteles,a játék szeretete az első. Hidd el Fazi senki se pihenni megy a pályára.
László Márk:Nem mutatott újat.A szokásos teljesítményt hozta,ami egy jó teljesítmény.
Czigány Márton:Mari térd bántalmai miatt keveset játszott.Amíg bent volt sok felesleges labda vezetése volt.A büntetőit bedobta,de nem „szórta” a tempókat.Volt ennél már sokkal sokkal jobb is,nem baj ha meg gyógyul a térde ismét”pusztít”.
Nagy Sándor:Az első félidőben nagyon sok technikai hibát vétett.Sok felesleges befutása volt. Nem fogott ki jó napot,de mint mindig hadra fogható volt.Remélem hamar vissza jön a labdabíztos jó irányítása,tűzdelve 3 pontosokkal.
|