Hírek : Niederwald-Dreamers 73-55 |
Niederwald-Dreamers 73-55
Metal Koala 2007.03.17. 10:33
Ezen a mérkőzése semmi keresni valónk nem volt.
A mérkőzés előtt is érezni lehetett valamit,pedig a csarnok megtelt,amit azért még nem szoktunk meg.A találkozóra 8 ember érkezett illetve előre tudtuk,hogy Sanyi késni fog.Az ütközetet Konrád,Fazekas,Geráth,Perom,Sebestyén felállásban kezdtük. Már a kezdetektől fogva nem mi irányítottuk a mérkőzést,de még magunkat sem.A támadásaink rendre eredménytelen dobásokkal fejeződtek be.Artúr 3 pontos kísérletei jelezték az ötlettelenséget a csapat játékában. A palánk alatt a jókora magassági fölényünk csak abban mutatkozott meg, hogy közelebbről néztük ahogy a Niederwald szedi a lepattanót illetve játszi könnyedséggel szerzi a pontokat.Fazi pedig mintha a pályán sem lett volna.Összeségében az egész csapat álmosan,tompán kezdett.Az első negyedben csak Bence dobott pontot szám szerint hatot.
Az ekkor kialakult 8 pontos hátrányt még lehetett volna orvosolni,de a játék képe alapján változások kelletek.Tuboly,Márk,Mari játéka sem hozott csodát,bár Tuboly elképesztő jó védekezése figyelemre méltó,de ez irtó kevés volt.Fazi a 18 percben megszerezte első 2 pontját, ami arra volt elég,hogy a statisztikája ne csak faultokból álljon.
Félidőre 13 pontos hátrányba kerültünk (35-22)és a játék képe alapján ez még nőhet is és nőtt is.Ekkor csapatunk olyan görcsös volt már,hogy egy doboz görcsoldó nem hatott volna rájuk.Fazi és Artúr eltűntek az első félidőben.
A folytatásban még drámaibbra sikeredett Ekkor igaz Artúr 2db 3 pontossal próbálta követni az Alsóerdeieket akik, ekkora már 6db 3pontost helyeztek el az épp aktuális gyűrűbe.Bence támadásban és palánk alatti játékban egyedül hozta a tőle elvárhatót,míg a többiek csak hírből ismerték a támadást.
A harmadik negyedben elértük a 8. percben a siralmas 32 pontos hátrányt (56-24)de természetesen még dobtunk 3 pontot a negyed zárásáig.Az utolsó negyedben nagy kedvem lett volna haza menni,de ahogy észre vettem ezt sok játékosunk is szívesen megtette volna.
Azon kívül,hogy a negyedet megnyertük(18-17)és Geráth Balázs 4 perc(6 pont) alatt többet dobott Fazekasnál,amihez gratulálok,semmi nem történt. A fiúknak ebből nincs mit tanulniuk.
A Niederwald megszerezte a szezon első győzelmét. Gratulálunk a Niederwaldnak,mint fizikailag,mind szellemileg illetve csapategységre felülmúltak bennünket,lenne mit tanulni tőlük.A Dreamers pedig nemhogy a nyolcba nem jut be,de az alsó házban is csak kapirgálhat a siker után.
Konrád Bence:Bence az egyedüli, aki támadásba a megfelőt hozta.A palánk alatt egyedül ő érvényesült.
Tuboly Roland: Roland a védekezés nagy mestere volt.Bár támadásban ő is passzív volt de elfogadható játékot produkált.
Fazekas Dániel: Fazi eltűnt a pályán, mintha egy kezdő játékos próbálna elbújni a labda elől.
Az előző mérkőzéshez képest más embert láttunk a pályán. A Lazacsukló ellen 28 pontot dobott,most 3 sikerült.Nagyon gyenge.
Geráth Balázs: Balázs nagyon kevés játéklehetőséget kapott, de a végén meghálálta a bizalmat és gyorsan szórt 6 pontot. Gratulálok ez az egy pozitívum volt a meccs vége felé.
Perom Gergő: Perom is eltűnt a pályán. Nem tudta érvényesíteni magassági fölényét, nagyon tompán dobott.
László Márk: Rengeteg elhibázott palánk alatti kísérlet egy-egy belefér de ennyi. Messze volt az átlagos teljesítményétől.
Czigány Márton: Mari sem váltotta meg a világot a pályán. Igaz kissé beteg volt, de jól jöttek volna a biztos duplái.Marci sem tűnt ki a többiek álmos játékából.
Nagy Sándor:Sanyi késve érkezet és ekkor már a padlón találta a csapatot,amit tudott hozzá tett,de ennél sokkal töbre képes.
Sebestyén Artúr:Artúr se találta meg a meccsen a dodó formáját.Sok-sok kihagyott 3 pontos kísérlet,szürke játék,még irányítása sem tudott változatni a játéka képén.
|