Hírek : Kertvárosi Kommandó-Dreamers 105-52 |
Kertvárosi Kommandó-Dreamers 105-52
Metal Koala 2007.03.31. 14:15
Meccs eredmény és következmények nélkül.
A találkozó előtt sajnos komoly erők hiányoztak a csapatból. Nem volt például a briliáns labdavezetésű Artúr,a megbízható tempódobó Mari (idén már nem nagyon lesz tanulmányai miatt) és Perom sem jelent meg.A bajt az is tetézte,hogy a belső viszályok miatt Erdélyi sem jött erre és az utóbbi mérkőzésekre se,pedig ő volt az ősz legeredményesebb játékosa. Azért így se kellet szégyenkeznünk, hiszen itt volt Fazi a megbízható pontszóró, Sanyi a megbízható irányító, Tuboly a csapat legjobb védekező játékosa, illetve Márk, Bence és Balázs, akik a palánk alatt szoktak tüsténkedni és ezt vártuk tőlük most is.
Na ennyi dicshimnusz bőven elég volt, ahhoz hogy belekezdjek a valóság tálalásába.
Ezen a mérkőzésen nem sok eséllyel álltunk fel. Pár másodperc játék után már vezetett is a kommandó csapata és 4 perc alatt eldöntötték a mérkőzést(16-2). A negyed végéig alig kapartunk össze 9 pontot és 33 kapott ponttal az a kevés esélyünk is elszállt, ami megvolt. Ez azért figyelemre méltó, hogy jóformán 10 perc alatt lement a mérkőzés és utána már csak az eredmény számított, vagyis inkább a különbség.
A második negyedben, egészen pontosan a 6. percben már elértük a 30 pontos (47-17) hátrányt. Ekkor már csak Sanyi és Fazi pontjai tartották ezt a kínos eredményt. Bár azért Tuboly is próbálta a jól bevált védekezési fortélyait de a kommandó ellen ez mind hasztalan volt, egy-két kivételen kívül.
A félidő előtt még Balázs és Sanyi is berámolt pár pontot de ez még messze nem volt szépségtapasz az eredményre nézve.(54-28).
A második félidőben is ez volt a forgatókönyv,bár Fazi egyszer nagyon otthagyott egy kommandóst,Fazekas jól megtekerte a labdát és ezt addig csinálta, míg a srác kővé nem dermedt ezután az akciót Fazi ponttal zárta.
Illetve még érdekes momentum volt mikor Balázs játszi könnyedséggel,már balett mozdulatnak tűnő mozdulatokkal helyezte el a lasztit a gyűrűben.
Talán még érdemes megemlíteni Sanyi 3 db hárompontosát, amelyből 2-öt egymás után eresztett el sikeresen. A második játékrészben csak nőt a hátrányunk 40 majd 50 pontra.
Ebből a mérkőzésből nem érdemes mélyebb következtetést levonni. A csapat hiányosságait felesleges ecsetelni,de nagy hiány a közös edzés és még vannak ehhez hasonló problémák.
Konrád Bence: Bence megpróbált a palánk alatt uralkodni több-kevesebb sikerrel.
Tuboly Roland: A védekezésből Tubi vette ki a legnagyobb részt, rendre visszaért a védekezésekre, blokkolt, bár ő is kevés pontot dobott.
Fazekas Dániel: Sajnos, amikor a csapat eredményessége nagyon gyenge akkor Fazi morális kondíciója is a béka feneke alatt van, azért 15 pontot be pottyantot. Voltak szép egyéni megmozdulásai és kicsavart dobásai, de ha morálisan is rendbe lett volna....
Geráth Balázs: Balázsnak voltak jó megmozdulásai, ennek ellenére megjelentek nála gyermekded elemek is, így csak közepes teljesítményt nyújtott.
László Márk: Márk is próbálkozott ezekkel, a gyermekded hibákkal és összesen 2 pontot dobott. Ez a teljesítmény messze gyengébb volt a megszokottnál.
Nagy Sándor: Sanyi ismét elvesztett sok labdát, mégis az ő játéka volt a legmegnyugtatóbb. Jó pár hármasának köszönhetően 17 pontig jutott.
|