Üdv mindenkinek!
Örülök, hogy másoknak is feltűnt a kevés játéklehetőségem. Nem tudom pontosan mitől van ez, mert úgyhiszem az utóbbi időben próbáltam tisztességgel helytállni a posztomon, s ezért küzdöttem is, de hiába, nincs helyem.
25 km-erről járok be Egerszegre, szeretem a kosárlabdát, szeretem a Dreamers-t, de azért hogy 5 percnyi játékot kapjak a 4 negyedből, neharagudjatok de nekem nem éri meg! Nem szeretnék a "nincs ló jó a szamár is" tipikus esete lenni! Ha 5 en vagyunk játszhatok ha 6 v többan akkor talán egy keveset! Nem vagyok jó játékos, nem is hiszem magamról (egyesekkel ellentétben) de ilyen kevés játékkal nem is leszek azt hiszem. Sokat gondolkodtam hogy megírjam e ezt. De a fenébe is, miért ne! Tudja már a csapat hogy ki mit érez!!! Nem vagyok egy könnyen feladó típus, de ha már a mekérkezésem pillanatában oda böknek egy "remélem a labdát is ilyen erősen fogod meg a meccsen" v "na veled is csak eggyel többen lettünk" mondtatot azért az el tudja venni az ember kedvét a játéktól! (gondolom sejti magáról h kiről van szó?)
De szerencsére vannak csapattársak akik szívesen fogadnak és a pályán is számíthatok rájuk! Nekik köszönöm! Úgy gondoltam egy csapatban a bizalom a legfonotosabb,az ha bátran oda mered passzolni a másiknak ha üresen ugrál v kalimpál, és ha elbassza sem harapod le a fejét! Előfordul mással is, játszunk tovább!
Ennyit szerettem volna közölni. Akinek nem inge ne vegye magára!
Hajrá CSAPAT! Hajrá Dreamers!
Minket is érdekelne, hogy a következő szezonban indultok-e. Örülnénk több szempontból is ha maradnátok. Szedjétek össze magatokat:) Jó lenne tudni, hogy lehet-e Veletek számolni a következő szezonban mivel előre megcsinálnánk a párosítást, így egy csomó időt spórolnánk a szeptemberi gyűlésen. A módját megtaláljátok, hogy miként jelezzétek.
Érdeklődnék, hogy mi a helyzet veletek? Lesz-e csapat a 2006/2007-es idényben, ilyesmik!?
Ha esetleg úgy alakul, hogy létszám, lelkesedés, stb. hiányában nem indultok, akkor akik továbbra is kedvet éreznek magukban a kosárlabdához, azok keressenek meg engem, vagy lépjenek kapcsolatba edzőnkkel (kalanga).
Aki pedig nyáron szeretne edzeni, kosarazni hétvégenként az szintén jelezze felénk, mert mindenkit nagyon szívesen látunk a közösségünkben! Kellemes nyarat, sok pihenést mindenkinek!
Természetesen elsődlegesen a ZKK is azt szeretné, hogy ha a Dreamers együtt maradna!
A tegnapi edzés igen jóra sikerült. Szerintem fejlődött a csapat, és a hozzáállással sem volt gond. Ha minden hétre jut egy ilyen akkor lehet helyünk a bajnokságban.
Így tovább!
Amennyiben a csetben leírtakat nem értenéd, akkor arra céloztam, h mindent csetben akarsz megbeszélni, na:)
Szóval: Maga a biciklizés jó volt..nekem talán túl jó, ha érted:) Gombát nem sokat találtunk, azért egy pár darab vargánya összejött..
Nah, akkor! Sorban: Szilvágy felé mennénk, hnap 8-kor találkozok a Márkkal Spar előtt és onnan indulunk biciklivel! Sörözés "vagy valami :) Ha indulás előtti nap (kedd) akarunk valamit, azt nem támogatom, de nem is vagyok annyira ellene. Viszont hétfőn akármi lehet! Mondjuk lejössz kosarazni Apáczaira és este meg iszogatunk..Szerintem..:)
ÖÖÖ...nem t'om. Ezt pontosan kőne leírni, hogy ho, mikor, hová...tudnillik fontos ember lett belőlem, és időhöz vok kötve:))(Batykrú nem csak úgy ki-be jár az ember fia ám)Tumárró viszont érkezem Garden Citybe, ahol majd ezt is megbeszéljük Bakonymintazállattal együtt!
Gerely! A Márk szeretne a napokban egy kis biciklizést..mondjuk Vas megyéig. Hogy valami célja is legyen a tekerésen kívül, "elviszlek" titeket egy ***a erdőbe gombát nézni! Ha van kedved csatlakozz!
Eddig Én, Márk és talán Jocó megyünk..
Csapatunk jó úton halad a 9.helyért megszerzéséért zajló küzdelemben.
2007.-ben először sikerült nyernünk a Niederwald ellen.DREM-NIED 71-63(2007.04.20.) bővebben lásd cikkben. Üi:Korcz Attila
Csapatunk megérdemelten egy izgalmas mérkőzésen 13 pontos hátrányból felállva 2 vállra fektette a Niederwaldot,így megszerezték az "alsóházi bajnoki címet"A Dreamers történetének legjobb évadját zárta a kedélyek mégis megosztottak.Bízzunk a jövőben és gratulálunk,szép volt fiúk!
Az aláhúzott név jelenleg is aktív személy a szerepkörében.
Folyamatosan frissülő tabella, új cikkek, stb...
Tavalyi évad legeredményesebb tagja: Fazekas Dániel:13,66 pont/meccs
Tavalyi évad összes mérkőzésén megjelent: Nagy Sándor, Fazekas Dániel 21 mérkőzés
Hogy is alakult a csapat?
Egy kis visszatekintőt várok azoktól a játkosoktól,akkik részt vettek a megalapulásunkban.A fórumba nyitok egy topikot,hogy fel elevenedjenek az emlékek,illetve hogy a portál látogatok megtudják,hogy lettünk.Nem kell oldalakat írni csak amennyire emlékszel.